Kávés, birsalmás és olasz fűszerezésű sört készített a Széchenyi István Egyetem
A palackokra pedig az egyetem egyik hallgatójának grafikája fog felkerülni.
A palackokra pedig az egyetem egyik hallgatójának grafikája fog felkerülni.
A „kígyók és létrák” régi retró játékot alapul véve készített el a társast a hallgató.
Egyre több magyar egyetem indít „pilótaképzést”, vagyis repülőmérnök vagy légijármű-üzemeltetési szakmérnök szakot. Köztük a győri Széchenyi István Egyetem is, amely először 2025 februárjában fogadja a felvett hallgatókat. A képzésről Némethné Farkas Katával, az intézmény Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjának vezetőjével beszélgettünk. A cikk a HVG Diploma 2025-ös kiadványában jelent meg.
Az egyetemisták fesztiválját a jövő évben július 9-től 13-ig tartják a Velencei-tónál.
Felkészülését a győri egyetem járműmérnök szakos hallgatója segítette.
Palkovics László a lépését azzal indokolta, hogy ezzel segítené a kormány az Erasmus-üggyel kapcsolatos sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.
A munkájukért cserébe a középiskolások közösségi szolgálati órákat kaphatnak, az egyetemisták pedig krediteket és napijegyet a jövő évi EFOTT-ra.
A keresztféléves felvételin már lehet is rá jelentkezni.
Versenyjárművek tervezésében és tesztelésében való jártasságot is szerezhetnek a jelentkezők.
Egészen szokatlan módon maga az iskola kereste fel az egyetemet azzal, hogy szeretne az intézmény fenntartásában működni.
Bronzéremmel tértek haza az SZE és a BME hallgatói.
A nemzeti mezőny egyik legkönnyebb hajóját építették meg a győri egyetemisták.
A világbajnokságon közel húsz nemzet képviseltette magát.
Az egyetem polgárai öt héten keresztül bármikor használhatják az elektromos eszközöket.
A Széchenyi István Egyetem hallgatói saját fejlesztésű önvezető autójukkal nyertek Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén.
A fenntarthatóság érdekében fekete katonalegyeket fognak tenyészteni.
A felkészüléshez szükség volt a Nemzetközi Bíróság joggyakorlatának tanulmányozására, továbbá műholdakkal kapcsolatos műszaki tudás megszerzésére is.
Az egyetem hallgatói Hollandiában mutathatták be a készülő műholdjukat.
A nemzetközi számviteli héten remekeltek a Széchenyi István Egyetem hallgatói.
A fenntartóváltást az egyetem szerint az iskola oktatói, nevelői, szülői és diákközössége is támogatja.